Zalaistvándi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

 

A tűzvédelem megszervezése egyidős az újkori Zalaistvánddal. A XVIII. században külön „baktert”, éjjeliőrt alkalmazott a falu, ki éjszaka vigyázta a község területét, mert a zsúpos, boronaházak gyakran lángra kaptak. Aratás idején a gazdák még külön tűzőrséget is szerveztek.  A XIX. század elején a Kemendi Uradalom tiszttartója rendeletileg tiltotta a pipázást és a lőfegyverek használatát az uradalom községeinek (köztük Istvánd) területén.

Község szintű szervezett tűzoltásra 1866-ból van adatunk. Edvi Illés Pál a Vasárnapi Újság szerkesztője így írt: „Tűz veszély esetére az Istvándiak a Belediektől azt a szokást vezették be falujukba, hogy olyankor hosszú erős csáklyákkal- minők mindig készen tartanak-, az izmos férfiak a helyszínre szaladnak és az égő ház két szomszédos háza közül azt, amely felé a lángok csapkodnak kíméletlenül megfosztják fedelétől, távolabb a szomszéd házat aztán közös erővel védelmezik. A lerombolt tetejű házat pedig gőzerővel és költséggel hamar felépítik.”  A beszámoló még megemlíti, hogy tűzoltó fecskendőt a Kemendi Uradalomtól szoktak hozni.

A tűzoltóság intézményes megszervezésére az 1860-as években Budapesten került sor. Gróf Széchenyi Ödön – a „Legnagyobb Magyar” fia- szervezte meg az ország első önkéntes tűzoltó csapatát. A budapesti kezdeményezés hamar országos méretű lett. Zalaegerszegen már 1874-ben, Zalaszentgróton 1882-ben alakult önkéntes tűzoltó szervezet. Nemsokára példájukat a zalai falvak is követték. Helyi kezdeményezésre 1885. augusztus 20-án 44 istvándi gazda elhatározta, hogy ők is követik az országos példát, és megszervezik saját egyletüket. Elhatározásukat nyilatkozat formájában hozták a falu lakóinak tudomására. 1885. szeptember 15-én községi gyűlést hívtak össze a falu vezetői. A nagy számmal megjelent közönséget Gerencsér Antal községi bíró köszöntötte. Beszédében előadta, hogy a gyűlés célja a községi önkéntes tűzoltó egylet megalakítása. A szentgróti tűzoltó egylet parancsnokát kérték fel, hogy segítsen a helyi egylet megszervezésében.  A bíró után az istvándi ideiglenes parancsnok emelkedett szólásra. Beszédében utalt a tűzoltási intézmény fontosságára, szervező erejére és céljára: „a kitűzött önfeláldozással párosuló segítségnyújtásra”.  Az előadás befejezése után a jelenlévők az egylet megalakulását egyhangúan kimondták. Megválasztották az ideiglenes elnököt és a tisztikart.  Elnök: Kummer Károly, alelnök: Németh György, jegyző: Molnár György, főparancsnok: Varga István, alparancsnok: Simán István, pénztárnok: Varga Sándor lett. Az alapszabály kidolgozására egy bizottságot állítottak fel. Szeptember 20-án a tagok ünnepélyesen fogadalmat tettek és aláírásukkal kötelezték magukat az egyletbe való belépésre.

Október 25-én tartotta az egylet első közgyűlését, ahol újból kimondták a tűzoltó egylet megalakulását, és a kidolgozott alapszabályt csekély módosítással elfogadták. Az elnököt megbízták, hogy az alapszabályt felterjessze a belügyminiszterhez.

Az alapszabály szerint az egylet célja az előforduló tűzeseteknél a személy- és vagyonbiztosítás, kívülről (más szervezettel) szervezett segéllyel közreműködni. Az egyletnek minden 18. életévét betöltött, fedhetetlen egyén tagja lehet: alapító tagként, akik 20 forintot; pártoló tagként, akik 3 éven át 1-1 forintot fizetnek be az egylet pénztárába; működő tagként, kik nem fizetnek tagsági díjat, tűzoltógyakorlatokon részt vesznek, és belépéskor 50 krajcárt fizetnek, melyet esetleges kirándulásokra fordítottak, és öt évig aktív tagok maradtak.

Az egylet öt féle szakosztályba szerveződött:

Mászók osztálya: tagjai a tűz megfékezésénél munkálkodtak.
Bontók osztálya: a keletkezett tűz környékét biztosították és a tűzveszélyes építményeket bontották el.

Mentők osztálya: a személyek és vagyontárgyak biztonságba helyezését végezték.
Szivattyúsok osztálya: fecskendőt kezelték és a víz utánpótlásáról gondoskodtak.
Tűzrendőr szakasz: a rendre felügyeltek és a tűzoltócsapat akadálytalan működését biztosították.
Tagfelvételről az egylet választmánya döntött, a tag aláírásával kötelezte magát az egylet alapszabályának betartására, ezután felvételi jegyet kapott és az alapszabály egy példányát. Az egylet tagjai tűzeseteknél, „rendőri” esetben a községi bíróság alatt – jogi problémák esetén a községi bíró döntött-, technikai esetben, tűzoltásban a tűzoltó parancsnok felügyelete alatt álltak.

1886.március 13-án a belügyminiszter jóváhagyta az egyesület alapszabályát. Május 9-én megtartott közgyűlésen felolvasták a működési szabályzatot, és egyhangúlag újból kimondták az egylet végleges megalakulását. Kinyomtatták a szabályzatot. Az ideiglenes vezetőséget véglegesítették hivatalában.   A hivatalos formaságok elintézése után a legnagyobb gond a működési feltételek biztosítása volt. „Bizonytalan az idő, hogy mely nap, vagy órában lesz szükség arra, hogy a tűzoltóság kitűzött céljának megfelelően működjön”- írta 1885 decemberében Molnár István jegyzőkönyvvezető. Rövid időn belül jelentős pénzösszegre volt szükség. A tagoknak megfelelő ruházatot és felszerelést kellett biztosítani. Közadakozásból és adományokból összegyűlt a szükséges pénzösszeg. 1886. június 5-én Festetics Tasziló 100 forintot, október 18-án I.Ferenc József király szintén 100 forintot adományozott egyleti célra. Zalaistvánd község rendszeres évi támogatásban részesítette a tűzoltóit, a községháznál helyet biztosított a tűzoltó-felszerelésnek.  Később a falu vállalta a tűzoltószerelvények javítását, pótlását. Az egyenruha elkészítését az egyleti tagság vállalta magára.  Kezdetben csak „magyaros szabású” egyenkabátjuk volt, amit később fehér posztónadrággal és díszsisakkal egészítettek ki. 1886-ban 30 forint költséggel egy szerkocsit szereztek be, melyen a létrákat, mászó- és bontószerszámokat szállították.  Zalaistvánd községi Tűzrendészeti Szabályzata értelmében minden háznál 200- 300 liter vizet kellett tárolniuk tűzoltás céljából a gazdáknak. Aratás idején egymást váltva éjjel-nappal tűzőrséget kellet adniuk. A cséplőgépeket működésük ideje alatt állandóan felügyelni kellett.

1886. október 18-án elkészült a Tűzoltási Tervezet, miszerint az Istvándi egylet működési területe: Zalaistvánd, Szepetk, Pókafa, Kemendollár, Alibánfa, Lukafa, Vöckönd Gyűrűs, Pakod és az Ollári uradalomhoz tartozó: Petend, Nagy Irtási major, Ollár major, pakodi határban a Delelői major. A Tervezet értelmében a megye területén működő tűzoltóegyletek egymás között felosztották azokat a településeket, ahol nem működött önkéntes tűzoltóság. Így az istvándiaknak elég nagy”körzet” jutott. A felsorolt településekre tűz esetén a riasztást követően azonnal ki kellett vonulniuk. A riasztás harang kongatásával és kürtjelekkel történt. Természetesen kivonulási díjat fizettek a tűzoltásban érintett községek. Nagy tüzek esetén a környező tűzoltóegyletek egymás segítségére siettek, évente pedig közös gyűléseket, gyakorlatokat, zenés rendezvényeket tartottak. A Tűzoltási Tervezet értelmében 1887-ben Pakodon oltottak először tüzet szervezetten az istvándiak.  Az egylet közösségszervező munkáját bizonyítja, hogy 1887-től a II. világháború végéig folyamatosan az egylet tagjai a községi temetések rendszeres résztvevői. Temetési kivonulásért a szervezet 3-5 forint díjazásban részesült.

1890. február 24-én készült el az önkéntes tűzoltók Szolgálati Szabályzata, a gyakorlásra, iskolázásra és a mulasztásra vonatkozólag. A szabályzat értelmében a tűzoltó távolmaradását 8 napon belül köteles volt jelenteni. Szolgálat, temetésen való kivonulás, őrszolgálat- akadályoztatása esetén köteles volt a tűzoltó helyettesről gondoskodni, és ezt a vezetőségnek jóváhagyás végett jelenteni.  Igazolatlan vagy hanyag mulasztás esetén 1-3 alkalommal pénzbüntetés járt, 4. esetben az illetőt kizárták az egyletből. Ilyen eset a szervezet 130 éves történetében nem ismeretes.

1890-ben készült el a Segély Alapszabályzat is azon istvándi tűzoltók támogatására, kik a szolgálat alatt megsebesültek, megbetegedtek vagy elhaláloztak. A szabályzat értelmében minden működő tag a pénztárba évi 4 krajcár díjat fizetett be, de az egyleti bálok bevételének fele is a segély alaptőkéjét növelte. 1891. január 23-án 86 forint 80 krajcár volt a segélyalap összege.

Az egylet erre az időszakra jelentős szerepet töltött be Zalaistvánd életében. A tűzoltás mellett fontos volt kulturális szerepe is. Az egyleti bálok erősítették a község lakóiban az együvé tartozást, összefogást. Újságokat, folyóiratokat rendeltek és ezeket a község lakói számára is hozzáférhetővé tették. Megrendelték a Szabadságharc történetét a községi könyvtár számára.  Fadrusz János kolozsvári Mátyás király szobrára 4 koronát ajándékoztak.

1898-ra a fecskendő nyomótömlői elhasználódtak, azokat újakkal kellett pótolni . A fecskendő a község tulajdona volt, de azt kezelésre átadta az egyletnek. Cséplés idején mindig a község területén működő gép közelében állították fel, hogy az ilyenkor gyakori tűzeseteket megakadályozzák.  Néha előfordult, hogy az egylet vezetőségének tudta nélkül „hozzá nem értő emberek” vitték el magukkal cséplés idejére a fecskendőt. Viszont a szivattyút általában piszkosan, sérülten hozták vissza, ezért a fecskendőt ezután főparancsnoki utasítás alapján csak tűzoltók kezelhették, ne hogy tűz esetén az egylet hibás géppel jelenjen meg.

Az egylet tagja lett az Országos Tűzoltó Szövetség, Zala megyei szervezetének. A szövetség rendezvényein mindig képviseltette magát a testület. Rendszeresen vettek részt továbbképzéseken és az itt szerzett tapasztalatok alapján szervezték át Zalaistvánd község tűzrendtartását. Az egylet aktív működését nagyban nehezítette, hogy nem rendelkezett saját fogattal a szerkocsi mozgatására. A fogatot mindig a helyi gazdák biztosították meghatározott sorrend alapján. Nyári nagy dologidőben gyakran előfordult, hogy a kijelölt fogat késett és nem állt időben a testület rendelkezésére. Így nem értek időben a vész helyszínére.  A kutak vízhozama sem volt megfelelő nagyobb tüzek esetén hamar elfogyott belőlük a víz. Ilyenkor a lakosság segíttet be kocsikra rakott hordókban szállította a Zaláról az oltáshoz a vizet.  Legnagyobb gondot a szőlőhegyi pincéknél keletkezett tüzek eloltása jelentette. A pincék közelében kevés volt az oltáshoz felhasználható víz ezért a fecskendőt nem is tudták használni. Hegyi hajlékok oltásához kéziszerszámokat: vaslapátot, fejszét, kapcsot használtak. A pincék jelentősrésze fából volt, a présház része felett még padlás sem volt, így a lángoló zsupp tető hamar beomlott és elégetett minden ott tárolt gazdasági eszközt. Az ilyen pincék faszerkezetének egy részét sikerült csak megmenteni.  Az oltás befejezése után a tűzoltók tűzőrséget szerveztek azzal a céllal, hogy a füstölgő faszerkezet ne gyulladjon újra ki. A területet ezután át adták a községi megbízottaknak, vagy a csendőrség képviselőinek, hogy a tűz keletkezésének okát, és a keletkezett kár nagyságát megállapítsák. A XX. század elején, Zalaistvándon a lakó- és gazdasági épületek jelentősrésze biztosítva volt.  A testület is szorgalmazta a helyi gazdáknál tűzkár elleni biztosítás kötését ezért az Első Magyar Biztosító 20 forintot ajándékozott az egyletnek felszerelések beszerzésére.  A falu vetetése évi 25 forinttal támogatja a testület működését, később ezt az összeget (a korona bevezetése után) 100 koronára emelte.  A faluban nagy esemény volt az évenként megrendezett tűzoltóbál, amit mindig a helyi kocsma nagytermében tartottak.  A bál zártkörű volt, a helyi tűzoltókon kívül csak a meghívott vendégek vehettek részt rajta. Az egyenruhában megjelenő egyleti tagok mindig a belépődíj felét fizették. A bál tiszta bevétele az egylet pénzét gyarapította.  Az egyleti pénztár tőkéjének jelentős növekedése lehetővé tette, hogy a tagok posztó kabátjainak készítésének a felét a testület fizesse, így öt év folyamatos szolgálati idő után a kabát teljesen az egyleti tag tulajdonába kerülhetett.  A sikerek ellenére 1900-ban az egylet az aktív tagok „hiányával” küzdött.  Az idősek otthagyták a csapatot, a fiatalok, pedig nem tudni mi okból, idegenkedtek a testületbe való belépéstől.   A parancsnok a csapat feloszlatását fontolgatta.  A testület tisztikara a községi bíróval összefogva házról- házra járta végig a falut.  Összeírták a tűzoltónak való ifjakat és felszólították őket a testületbe való belépésre. A tagtoborzás eredményes volt. Az egylet működő tagjainak létszáma elérte 53 főt, így a testület további működése biztosított lett.  A tűzoltóság választmánya javasolta a község vezetésének egy olyan határozat meghozatalát, hogy azok a fiatalok, akik az egyletbe nem lépnek be, éves díjat fizessenek a tűzoltópénztár javára. Sajnos a létszámgond továbbra sem oldódott meg.  A gyakori katonai behívások miatt sok aktív tag távozott hosszabb-rövidebb időre a testülettől.  Az egyleti vezetőség újra a községi bíró segítségével ösztönözte a fiatalokat a testületbe való belépésre.  1905-ben a legénység egyenruháját egységesítették. Minden tag fehér vászonnadrágot, rézdíszes csákót kapott.  A tagság fölművelésből és állattenyésztésből élt, ezért a vezetőség fontosnak tartotta egy gazdasági szaklap: a Magyar Gazdák Lapjának megrendelését, hogy ezzel is segítse ismereteik gyarapodását.

1907. augusztus 25-én a testület teljes létszámmal képviseltette magát a zalaszentgróti testvéregylet zászlószentelésén.

1908-ra a fecskendő nagyon elhasználódott. Nagy költséggel lehetett csak megjavíttatni. A vasrészek állapota elfogatható volt, de faszerkezet korhadásnak indult, ezért esedékessé vált egy új fecskendő beszerzése.  A kor viszonyainak megfelelő fecskendő viszont nagyon drága volt, ezért részletfizetéssel rendelték meg az újat.  Az új fecskendőt községi támogatással vásárolták meg 1909-ben. 1911-ben az egylet 300 koronát fizetett még a fecskendő árának törlesztéseként.  1912-ig a 100 koronás községi támogatásokat is szüneteltették a törlesztő részletek fizetése miatt.  Az egylet így már két fecskendővel dolgozhatott, ezért a működő csapat létszámát is bővíteni kellett.  Újabb tagtoborzásra került sor.  1912-re tervezték a testület 25 éves fennállásának megünneplését. Ekkor szerették volna az évi rendszeres megyei tűzoltó közgyűlést is megszervezni, amit az egyleti zászló elkészítésével szerettek volna egybekapcsolni.  Az új fecskendő vásárlása viszont nem tette lehetővé az egyletnek egy ilyen ünnepség megrendezését, így egy későbbi időpontra kellett halasztani. Lépések történtek „füstálarcok” beszerzésére is, hogy a tagság a mentéseknél hatékonyabban tudjon közreműködni.

1914-ben kitört a Nagy háború.  A testületi tagok közül sokan vonultak be katonának.  A testület pénzének jelentős részét hadikötvény vásárlásába fektették. A háború alatt a kötvények fél évenként 18 koronát kamatoztak. 1918-ra Zalaistvánd férfi lakosságának jelentős része katona volt. A testületi tagok közül többen meghaltak vagy hadifogságba estek. Kevés aktív tagja maradt a testületnek. A pénz rohamosan elértéktelenedett. 1921-ben a temetési kivonulás tűzoltók családtagjainál 30 korona, nem testületi tagoknál 50 korona volt. 1922-ben tűzoltóknál 50koronára, idegeneknél 150 koronára, 1923-ban 500 illetve 1000 koronára emelkedett a kivonulási összeg.  1924-ben 20kg búza mindenkori árában határozták meg a befizetendő összeget. A hadikölcsön kötvények elértéktelenedtek, a takarékpénztári megtakarítások a pengő bevezetésével (1926) vesztették el értéküket. 1926. szeptember 19-én az egylet 40 éves fennállását zászlószenteléssel egybekötve ünnepelte meg. A zászlóanyák: Hemri Zsigmondné (született: Hemri Lujza) és Hámos Józsefné (született Ángyán Teréz) voltak. A csapatzászló az óta is az egylet féltett kincse. Jelképezi az együvé tartozást és a tűzoltóhagyományok tiszteletét. A jeles évfordulón a környék tűzoltó egyesületei is résztvettek.  1936-ban ünnepelte az egylet fennállásának 50. évfordulóját, ami fényes külsőségek között került megrendezésre.  A testület rendszeresen részt vett a környező települések különféle rendezvényein is. 1939-ben a szepetki Hősi Emlékmű avatásán 36 fővel, a pakodi egylet 40 éves jubileumán 20 fővel képviseltette magát a testület.  Rendszeresen tartottak vizes gyakorlatokat, felszerelés tisztítási- és elméleti foglalkozásokat. Az ásott kutak karbantartását is ők végezték. 1941-ben kismotorfecskendőt vásárolt a testület községi támogatással. 1940-ben 40 aktív tagja volt az egyesületnek.

Magyarország háborúba lépésével a katonai behívások miatt a létszám fokozatosan csökkent. A testület feladatai pedig bővültek, légoltalmi feladatokat is el kellett látnia. 1943-tól rendszeres volt a térségben a szövetséges csapatok légierejének aktív tevékenysége.  1945 elején a front közeledtével több katonai alakulat is Zalaistvándon szállásolta el magát. A tűzoltó felszerelések egy része elkallódott.  A háború után a pénz is elértéktelenedett. Sok testületi tag volt hadifogságban vagy tűnt el a háború viharában.  

1946-tól az egylet fokozatos szervezeti átalakításon ment keresztül.  A háború előtti civil szervezeteket feloszlatták, helyettük központilag irányított társadalmi szervezeteket hoztak létre.  A zalaistvándi egyletet is az új törvények alapján szervezték át. Fő feladata továbbra is a helyi és vidéki tűzoltás volt, de már a városokban megszervezett állami tűzoltó szervekkel szorosan együttműködve. Az 1948-as törvény értelmében a falvak önkéntes tűzoltóságának szervezése községi feladat volt, a szakmai felügyeletet és a képzést azonban az állam irányította.  1951-ben újabb átszervezés következett. A szervezet is új nevet kapott: Önkéntes Községi Tűzoltó Testület Zalaistvánd. A termelőszövetkezetek szervezésével párhuzamosan az önkéntes testületek fő feladata a tűzesetek megelőzésére és a lakosság körében végzendő aktív felvilágosító munkára koncentrálódott.  1955-ben került az egylet élére Péter Jenő, aki 1969-ig irányította a tűzoltóságot. 1956-ban ünnepelte a testület fennállásának 75. évfordulóját. A jeles eseményre az államtól 1000 forint jutalmat kaptak, amit majd új szertár építésére fordítottak. 1958-ban újabb országos átszervezések történtek. Az országos felmérések alapján az önkéntes testületek jelentősrésze kézi működtetésű tűzoltó eszközökkel rendelkezett, ezért állami támogatással fokozatosan gépi tűzoltószerekkel látták el az egyleteket. Így kapott az istvándi csapati is új felszereléseket. 1958. május 16-án este, féltizenegykor éjjeli gyakorlatra került sor a Hámosi malomnál. A gyakorlatot a zalaegerszegi állami tűzoltó osztály rendelte el.  A riasztás után 15 perccel a testület két motoros sugárral a helyszínen volt, később a zalaegerszegi állami tűzoltóság is megjelent három motoros fecskendővel. A gyakorlat végén Hajas Gyula tűzoltófőhadnagy, a gyakorlat parancsnoka megdicsérte az akcióban résztvevő testületi tagokat.

1963-ban a régi 400-as, elöregedett kismotorfecskendő mellé új 800-as fecskendőt kapott az egylet. Ebben az évben került felállításra a testület tagjaiból a tűzoltó területfelelősi szolgálat. A szolgálat tagjainak a feladata a lakóépületek, mezőgazdasági létesítmények folyamatos tűzrendészeti ellenőrzése volt. A járási tűzoltóversenyeken az istvándi csapat mindig eredményesen szerepelt. 1960-as években a község VB (végrehajtó Bizottság) elnöke így foglalta össze a testület feladatát: „Őreá hárul a feladat, hogy éberen őrködjön a tsz, tsz-tagok és az egész lakosság vagyonának tűztől való megóvásán. Ezért nagyon fontos az állandó tanulás, hogy elméleti tudásukat a tél folyamán gyarapítsák, amit majd a tavasz folyamán gyakorlatoknál tudnak hasznosítani.”  A községi közös tanácsok megszervezése után a községekben működő önkéntes tűzoltótestületeket is „összevonták”. A községi önkéntes tűzoltótestületek közgyűlése 1971. január 1-i hatállyal kimondta Pókaszepetk székhellyel közös testület megalakulását, melyben Gyűrűs, Zalaistvánd, Kemendollár és Pókaszepetk alegységei működtek.  A szervezet új neve Pókaszepetki Községi Közös Tűzoltótestület lett.  Megválasztották az új vezetőséget, mely 12 tagból állt. Zalaistvándról Balogh László és Bolla Kálmán kerültbe a közös vezetőségbe.   1970 és 2000 között Balogh László, 2000. január 7-től napjainkig Ruzsics Tibor a parancsnok. 1991-ben újabb átszervezés következett, a Pókaszepetki körzeti tűzoltótestület átalakult, tagszervezetei önállósultak.  Annyi átszervezés után újjáalakult a szervezet Zalaistvándi Önkéntes Tűzoltó Testület néven.

A szervezet 130 éve alakult meg. A környék legrégebbi, folyamatosan működő civil szervezete, amely szerves része a falu társadalmi és kulturális életének. Zalaistvándi tűzoltónak lenni büszkeség, de egyben felelősség is. Ha kell, tüzet olt vagy segédkezik a károk elhárításában. Tartalmas elfoglaltságot ad a tettekre vágyó, feladatukat önként vállaló embereknek. Nagyapák, dédapák, apák, fiúk generációit köti össze a Zalaistvándi Önkéntes Tűzoltó Testület.  Köszönet és hála munkájuk ért.

  

Zalaistvándi Önkéntes Tűzoltóegylet tevékenysége 1885-1942 között

1885. december 4-én, Pakodon délután úgy félkettő körül tűzkeletkezett.30 személlyel és tűzoltó szerrel felszereléssel háromnegyed háromkor jelent meg a zalaistvándi tűzoltóság a főparancsnok vezetése alatt. Megérkezésükkor azonnal az oltáshoz fogtak. Sikerült a tűz tovaterjedését megállítani. Különben közelben lévő lakóházak hamar a tűz martalékai lettek volna. A tűzet fél ötre sikerült teljesen eloltani. A vész helyén való gyors megjelenést a fogat hiánya akadályozta. A tűzoltóság saját fogattal, félórával előbb érkezhetett volna meg az oltás helyére. A károsult Egyed János gazda volt.

A tűzoltóbajtársak kivétel nélkül példás szorgalmat tanúsítottak az oltás körül. Az égés alatt szélcsend volt, vízhiány sem volt, de a helyi lakososságnak az oltási segítsége gyér számánál fogva példátlan érdektelenséget mutatott. Vagyis Pakod község részéről kevesen vetek részt az oltásban. A tűz oltásánál jelen volt a Tölcsányi (ma Pakod része) uradalomtól is egy fecskendő. A tűz martaléka lett egy lakóház, gazdasági épületekkel és nagyobb mennyiségű takarmány készlet.

1886. május 24-én délelőtt féltízkor Szepetken kiütött tűzvésznél a tűz kiütése után negyedóra múlva jelent meg teljes számban a tűzoltóság. Magával vitt két tűzi fecskendőt és különféle oltóeszközöket. Jelen volt az oltásnál Szepetk községnek is kevésbé használható fecskendője, és az oltás megkezdése után egy és negyed óra múlva Nagytilaj község tűzoltósága is a helyszínre érkezett egy fecskendővel. Az oltás alatt a szél kevésbé fújt, vízhiány sem okozott gondot. A tűz martaléka lett három gazdasági épület, gazdasági eszközök és takarmány készlet. A tűzet két és félórai küzdelemmel sikerült eloltani. Károsultak voltak: (Öreg) Török Ferenc, Ábrahám János és Szukics István. A keletkezett kár 1200 forintra lett becsülve, Szukics István leégett háza volt csak biztosítva 100 forint erejéig. A zalaistvándi tűzoltóság elismerésre méltó odaadó buzgóságot tanúsított az oltás alatt.

1886. október 6-án Szepetken a Nagy Irtási majorban éjjel 11 órakor ütött ki a vész. Elégett egy kazal árpa és zabszalma mintegy 580 forintértékben. a tűzoltóság 32 személlyel, egy kocsival és fecskendővel jelent meg a tűzkeletkezése után egy órával. Az oltásnál a vízhiány nagy volt, a majorban lévő egyetlen kút kevés idő alatt teljesen kiapadt, ezért később földhányással kellett az oltást folytatni. A leégett kazal nem volt biztosítva. A károsult Festetics Tasziló gróf volt.  A tűz valószínűleg szándékos gyújtogatás eredménye volt.

1887. június 30-án Pakodon délután egy órakor kiütött tűzvésznél a tűzoltóság 26 taggal, két kocsival és egy fecskendővel jelent meg. Jelen volt még a zalabéri tűzoltóság is, mely elsőnek érkezett a helyszínre. Az oltásnál Szepetk községi és a Tölcsányi Uradalom fecskendőjét is használták. A tűzet délután négy órára eloltották. Leégett öt lakóház, három gazdasági épület. A lakóházak 1000 forint erejéig voltak biztosítva. Az oltás alatt szél nem fújt, víz is elegendő volt. A tűzet állítólag gyerekek gondatlansága okozta.

1888 elején Petenden (egy kor major volt Pókaszepetk határában) tűz keletkezett az egylet a helyszínre kivonult egy fecskendővel. A tűz áldozata lett a béresek ólai, szekér és faragó szín, számos gazdasági eszközzel. A kárt 500 forintra becsülték. A vízhiány miatt a tűzet nehezen fékezték meg. A tűz keletkezésének okát nem sikerült megállapítani.

1888. november 12-én Batykon délután fél egykor tűz ütött ki. A vidéki jelzésre (harangszóra) kilenc ember egy fecskendővel vonultak ki az istvándi tűzoltók. A naplóíró szerint a lakosok „ellenállása és a vízhiány akadályozta” a tűzoltókat a munkájukban. Az oltásban a zalabéri önkéntes tűzoltók is segédkeztek. A tűzet este nyolc órára sikerült megfékezni, a munkát még a déli irányból fújó szél is hátráltatta. A tűzben 16 lakóház és számos gazdasági épület hamvadt el, mint egy 10 ezer forintértékben.  A tűz okát nem sikerült megállapítani.

1893. április 22-én, Pakodon pusztított a tűzvész. A testület 22 emberrel és egy fecskendővel vonult a helyszínre, de a vízhiány és a dühöngő északi szél miatt az oltás nagyon nehezen ment. 18 lakóház tető, pajta és számos ól égett el 4000 forintértékben. A károsultak nem voltak biztosítva. A vész keletkezésének oka ismeretlen.

1894. június 15-én Pókafán (ma Pókaszepetk része) Spiegel Lipót istállója villámcsapás következtében kigyulladt. A testület a vészjelre 42 emberrel és egy fecskendővel kivonult, odaérkezéskor már csak a tűz tovaterjedését tudták megakadályozni. A z istálló teteje teljesen elégett, sok takarmánnyal együtt. Az épület biztosítva nem volt, A kár 700 forint körül volt.  A villám egy lovat is agyon csapott.

1895 szeptember 23-án Zalaistvándon éjjel háromnegyed tizenegykor harangkongás verte fel álmából a lakosságot. Hemri István szalmakazalja ismeretlen okból kigyulladt. Csakhamar ott teremtek a tűzoltóegylet működő (aktív) tagjai két fecskendővel. Az egyikkel Hemri István a másikkal Vass József féle udvaron foglaltak állást a tűzzel szemben. Csakhamar megérkezett a szepetki, gyűrűsi és a pókafai önkéntes tűzoltók is. A vízhiány miatt csakhamar átterjedt a tűz a szalmakazal melletti búza-rozs asztagra, továbbá ugyancsak ezekkel tőszomszédságban lévő Bóka Imre tulajdonát képező pajta, kamara, olajmalom és istálló tetejére is, hol a csépeletlen gabonán kívül nagymennyiségű takarmány és szemes gabona égett el. A vész idején szélcsend uralkodott így sikerült a tűzoltóknak a tűz tovaterjedését megakadályozni és az oltást eredményesen befejezni. Munkaközben egy istvándi tűzoltó égési sérüléseket szenvedett, Hemri József szolgája pedig ijedség következtében beállott szívszélhülésben összerogyott és azonnal meghalt. –„Megrovásképpen említendő a lakosság közönyössége mely szerint látva a vízhiányt mégsem iparkodott fogataival azon segíteni „- Megemlítendő, hogy éjfél után úgy két óra körül némi déli szélmozgás a szikrákat tovaröpítve meggyújtotta ifj. Simán István kazalja előtt lévő szalma töredéket, de szomszédjának ébersége folytán a keletkező tűzet hamar megfékezték. A tűzvészt másnap 24én délelőtt kilenc órára sikerült teljesen eloltani. A kár 1000 forintra tehető, biztosítva csak egy ól és a kamara tető volt.

1897. szeptember 28-án Gyűrűsre vonult ki az egylet kilenc emberrel és egy fecskendővel. Egy kazal gyulladt ki, állítólag gyerekek gyújtogatása által. Más testület nem volt jelen. Sikerült a tűz tovaterjedését megakadályozni, a kár 30 forintra tehető. A kazal nem volt biztosítva.

1897. november 11-én, Zalaistvándon délután két óra tájban gyerekek gondatlansága miatt, csaknem 15 gazda lakóháza és melléképülete gyula ki és vált a lángok martalékává. Az oltást nehezítette a vízhiány is. A melléképületekben kukorica, tűzifa, takarmány és egyébbe „aprólékos” tárgyak hamvadtak el, mint egy tizenöt ezer forintértékben. Az épületek jelentősrésze biztosítva volt. Az oltásnál az egyletműködő tagjai nagy önfeláldozással dolgoztak. Simán Antalt a tűzből Simán János tűzoltó mentette meg. a mentésnél jelen voltak Szepetk, Pókafa, Pakod, Szentiván, Szentlőrinc, Vöckönd, Gyűrűs, Nagytilaj és Tormás (ma Zalaistvánd része) uradalmi tűzoltói. A déli szél erősödése miatt a tűzet másnap 12-én délutánra sikerült teljesen eloltani.

1897. november 17-én, Zalaistvándon este 6 és 7 óra között ismét „tűzi lárma” verte fel a lakosok nyugalmát. Sifter István háza és pajtája gyulladt ki, állítólag gyújtogatás által. Vízhiány ismét gátolta az eredményes oltást, csakhamar lángokban állt Koroknyai József, Berecz István, Svendor Károly háza. Gabona, szalma és takarmány is a lángok martaléka lett. A kár meghaladta a 2-3 ezer forintot, a károsultak biztosítva voltak. Az oltásnál jelen voltak a vidéki bajtársak közül: Szepetk, Pókafa, Pakod, Gyűrűs, Vöckönd tűzoltói. A tűz továbbterjedését nagy önfeláldozásárán sikerült meggátolni. Berecz István udvarában, hol a melléképületek égtek az oltást másnap 18-án délutánra sikerült befejezni.

1897. augusztus 29-én, Zalaistvándon Gergály József kunyhója villámcsapás következtében kigyulladt és teljesen elhanvadt.  A csapat sikeresen akadályozta meg a tűz tovaterjedését. A kár meghaladta a tíz forintot. A károsult nem volt biztosítva.

1898. szeptember 6-án, vidéki tűzjelzésre sorakoztatták az istvándi egyletműködő tagjait és két fő hátrahagyásával siettek Zalaszentivánra, hol már akkor lángokban állott 3 lakóház, 4 pajta és a körülöttük felhalmozott takarmány. A helybeli, az egerszegi és a szentlőrinci egylettel együttműködve sikerült „középerejű” északi szél mellett a tűzet megfékezni és eloltani.  A kár meghaladta az ezer forintot, biztosítva csak részben voltak a károsultak.

1898. szeptember 11-én, Gyűrűs szomszéd községből emelkedtek vészt jósló füstfellegek, melyek láttán siettek egyletünk tagjai segédkezni.  Elhamvadt egy lakóház, pajta és az ott tárolt takarmány, mint egy ezer forintértékben.

1898. szeptember 12-én, ismét vidéki tűzlármára sorakoztatta működő tagjainkat a délutáni órákban mire Pakod községbe értek már lángokban áldott 3 lakóház melléképületekkel és az ott tárolt takarmánnyal. A zalabéri és szepetki bajtársakkal sikerült a vész tovaterjedését megakadályozni és eloltani. A kár meghaladta a négy ezer forintot.

1902. szeptember 7-én, reggel nyolc óra tájban sorakoztatta az istvándi csapatot. Henye községben csaptak fel a lángok, mire a tűz helyszínére érkeztek a tűzoltók már két lakóház melléképületekkel lángokban állott az ott tárolt takarmánnyal együtt. A tűzet sikerült eloltani, a keletkezett kár meghaladta a nyolc ezer koronát.

1902. szeptember 22-én ismét tűzi lárma hívta össze a tűzoltókat reggel nyolcra tájban. Zalabér község lángokban állt, s dacára annak, hogy a zalaszentgróti, szepetki, istvándi és a helybeli csaptok mindenben együtt működtek az erős szél miatt 22 lakóház minden melléképületével, apró háziállatokkal együtt szinte teljesen elégett. A kár meghaladta a 40- 50 ezer koronát.

1902. november 12-én, Zalaistvándon este kilenc és tíz óra között ismét csak riadó verte fel álmából a lakosságot. Hemri István pincéje kint a szőlőhegyben kigyulladt, állítólag gyújtogatás által.  Az egylet kivonult, de tudva azt hogy a hegytetőn elegendő víz nem lévén a fecskendőt a szertárban hagyták, és csak kapcsokkal, villákkal és lapátokkal érkeztek a tűz helyszínére. A szepetki tűzoltókkal közösen a tető szétbontásával és a lángolórészek földdel való beterítésével fékezték meg a tűzet. Szélcsendes idő lévén a szomszéd pincék nem kaptak lángra.

1903. szeptember 4-én, Zalaistvándon délután három órakor tűzriadó hívta munkahelyéről úgy a községi lakosságot, mind a tűzoltó csapatot oltásra. Kigyulladt a falu végén az urasági erdősnek egy kazal szénája, ismeretlen okból. A nagy szárazság miatt a lakosság megrémült, hogy a tűz átterjed a község szélső házaira is. A tűzoltók a lakossággal összefogva hamar megfékezték a tűzet.

1904. június 9-én, éjfél után kéz órakor tűzi lárma verte fel a lakosságot Pókafán, Drózd Károly háza kigyulladt, de mire a tűzoltóság a két községből helyszínre érkezett arra az időre még egy ház a tűz martaléka lett. A szeles idő miatt az oltás reggelig eltartott. A tűz okát nem sikerült kideríteni.

1904. augusztus 28-án, Pethőhenyén délelőtt 11órakor tűzi riadó hívta össze a tűzoltó csapatot, mely a község lakosságát is nagyon megriasztotta mivel éppen mindenki templomban voltak Istentiszteleten. Dacára a nagy riadalomnak mivel Pethőhenye nagy távolságra van Zalaistvándtól így a csapat kilenc emberrel és egy fecskendővel érkezett a vész helyszínére. A nagy riadalomban nem sikerült ló hiány miatt több fogatot kiállítani, ezért a tűzoltóság többsége kénytelen volt otthon maradni. Nyolc ház takarmánnyal és melléképületekkel együtt a tűzmartaléka lett.

1904. november 24.-én Lukafán tűz ütött ki mely alkalomra csapatunkból egyik osztályparancsnok kilenc emberrel vonult a helyszínre. Délután három órára értek oda. Két lakóház melléképületekkel a tűz martaléka lett. Az oltás este nyolc óráig tartott.

1905. március 12-én a Kemendi hegyben Csiszár Péter pincéje reggel nyolc órakor gondatlanságból kigyulladt. Az istvándi csapat az alparancsnok vezetésével a helyszínre érkezett. Vízhiány miatt a fecskendők Istvándon maradtak. A tűzoltók csak kéziszerszámokat vittek magukkal. A tűzben a pince teteje teljesen megsemmisült. Az oltást nehezítette az erős szél is.

1905. július 2-án, Pókafán délelőtt tíz és tizenegy óra között éppen mikor a nép a templomban lévén Istentiszteleten Bognár Károly háza, istállója kigyulladván a lakosság között nagy riadalmat okozott. Az istvándi csapat teljes létszámmal a szomszéd egységekkel együtt a vész helyére sietett. A nagy hőség ellenére sikerült a tűz terjedését meggátolni és délután egy órakor eloltani.

1906. augusztus 7-én a zalaistvándi hegyen nyolc és kilenc óra között Divald István pincéje ismeretlen okból kigyulladt. A vízhiány miatt teljesen leégett. Az előző éjszakai esőzésnek köszönhetően a szomszédos pincék tetőzetében nem esett kár, mert vizesek voltak.

1906. december 24-én a zalaistvándi hegyen este tíz és 11 óra között Szilvás Antal és özvegy Simán Istvánné pincéje kigyulladt. Özvegy Simán Istvánné elbeszélése szerint pincéjét vaskályhával fűtötték. Tehát valószínűleg, hogy a tűz a kályhából kipattanó szikrától keletkezhetett, mert kürtője a padláson leeresztet deszka kéménybe volt beépítve. A hegyben arra járó emberek vették észre, hogy a deszkakémény kigyulladt. A falu lakosságát a vész híre váratlanul érte, mert mindenki az éjféli misére készülődött. A tűzoltó csapat teljes létszámmal a helyszínre érkezett, de vízhiány miatt a tűz elfojtása a reggeli órákra sikerült. Takarmányban és épületben 1000 korona kár keletkezett. A szomszédos pincék tetejében nem esett kár mivel hóval voltak fedve, de a környező gyümölcsfák egy része megperzselődött.

1907. október 8-án, Szepetken Németh Zsigmond gabonás kazla gyullad ki, délelőtt 11 óra tájban. A lakosság nagy része a közeli mezőn dolgozott így a tűzoltókkal a vész helyszínére sietett. Az oltásnál jelen voltak a zalaistvándi, pókafai, szepetki tűzoltók teljes számban és felszereléssel. A szepetki vasútállomási fecskendőt is bevetették így a nagy szárasság és az erős déli szél ellenére a tűzet hamar eloltották. A tűzet gyerekek játékból való gyújtogatása okozta. Kár 80 korona kőrül volt.

1907. november 7-én este háromnegyed hétkor vidéki tűzjelzés zavarta meg Zalaistvánd csendjét. A gyűrűsi hegye Cziklin János pincéje gyulladt ki. A tűzoltócsapat teljes létszámmal összejött. A vízhiány miatt a fecskendőt nem vitték magukkal a kivonulók. Kétórai fárasztó munkával sikerült a tűzet eloltani. A tűzet állítólag gyújtogatás okozta, a pince nem volt biztosítva. A kár meghaladta az ezer koronát. Az egylet tizennégy fővel vett részt az oltásban.

1908. május 17-én, Zalaistvándon délután négy- negyedöt óra tájban gyerekek gondatlanságából tűz ütött ki és csakhamar lángokban állt két lakóház, nyolc gazdasági épület, nagy halom vágott fa. A lángokban elhamvadt 10-15 gazdának vízmeréshez használt kútágasa is. A károsult gazdák egy fő kivételével biztosítva voltak. A tűz kiütésekor az erős északi szél fújt. A falu fele részét lángok fenyegették.  A helyi tűzoltócsapat nehezen bírt a gyorsan terjedő vésszel, hamar megérkeztek a szomszéd községek: Henye, Zalaszentgrót, Kemend- Ollár, Vöckönd, Pókafa, Szepetk, Tilaj, Pakod, Gyűrűs tűzoltó csapatai fecskendőkkel. A tűzet négy órai fárasztó küzdelemmel sikerült teljesen eloltani.

1908. október 27-én, a gyűrűsi hegyben Hegyi Imre pincéje kigyulladt. A tűzjelzést Döklen József kürtös adta tűzoltó csapatnak. A tűzoltók hat emberrel vonultak a helyszínre, mire odaértek az egész pince leégett.

1909. november 10-én tíz óra tájban tűzjelzés zavarta fel a község lakosságát mivel Ördöghenye községben tűzvész ütött ki. A jelzésre a teljes tűzoltócsapat felsorakozott, de teljes számmal nem tudott elvonulni mivel nem sikerült elegendő lófogatot a községben kiállítani a tűzoltók szállításához.

1910. január 10-én, két és három óra között, kűrt vészjele hívta haza (Zalaistvándra) a munkából a tűzoltóságot és a községlakosságát. Tibola István lakóháza kigyulladt, gyerekek gondatlansága miatt. Az Isteni gondviselés folytán a szél nem fújt és a tűzoltók hű fáradozásának köszönhetően a lángokat hamar megfékezték, nagy kár nem keletkezett.

1910. május 22-én, déli tizenkét órakor Pakod községben tűz ütött ki. Tűzoltócsapat 15 taggal gyorsan a vész helyén megjelent és a tűzet egy órai kemény munkával sikerült teljesen eloltani. Négy melléképület, pajta, istálló lett a tűz martaléka. A vész keletkezésének oka ismeretlen.

1910. július 25-én, délután öt és hat óra között Zalaszentiván községben gyerekek játéka következtében óriási tűzvész keletkezett. A pusztító elemeknek 13 lakóház, 20 melléképület, három szarvasmarha esett áldozatul. A csapat öt taggal jelent meg a vész helyszínén, négy órai megfeszített munka után sikerült a tüzet lokalizálni. Klinger Ignác zalaszentiváni kereskedő köszönetét fejezte ki a tűzoltóknak áldozatkész munkájuk ért.

1910. augusztus 25-én éjjel kürtjel zavarta fel a község lakosságát. A szomszédos Pakod községben ismeretlen okból tűzvész tört ki. Az egylet teljes létszámmal a helyszínre sietett. A pusztító elemeknek két lakóház, teljes felszereléssel és egy motor cséplőgép a pusztító elemek áldozatául esett. Sok állat is megfulladt a nagy füstben.

1910. szeptember 15-én, reggel hat órakor a zalaistvándi hegyben Balogh József istvándi lakos pincéje kigyulladt. A tűzoltócsapatunk a vész helyén csakhamar megjelent, de a nagy vízhiány miatt, csak déli 12 óra tájban sikerült a tűzet teljesen eloltani. Sok takarmány és hordó lett a lángok martaléka.

1910. november 4-én, délután négy órakor tűzoltók vészkürtje jelezte, hogy veszély fenyegeti Zalaistvándot. Mezzei János szalmakazlát gyerekek meggyújtották.   Egyórai munkával a tűzet sikerült eloltani. Az oltást a nagy eső is segítette.

1911. október 10-én, délután négy óra tájban tűzoltók vész kürtje zavarta fel a község lakosságát, Ördöghenye községben ismeretlen okból tűzvész keletkezett. A pusztítást az erős szél gyorsan terjesztette, pillanatok alatt lángba borította a község nagy részét. Ami éghető anyag volt az hamar elhamvadt, 23 lakóház összes mellék épületével elégett.  A falu lakosságának nagy része a legnagyobb nyomorba esett, a vésszel mindenük oda lett. A csapat tevékeny részt vett az oltási munkában. A károsultaknak részvétünket fejezte ki.

1912. október 28-án, délután háromnegyed ötkor kürt vészjele zavarta meg a község lakosságát, Pókafán Leposa József istállója kigyulladt és a tűz az erős szél miatt csakhamar át csapott a szomszéd gazdák gazdasági épületeire is. Sok takarmány, széna és gabona lett a tűz martaléka. A csapat gyorsan megjelent a vész helyszínén egy fecskendővel és 14 emberrel, de tűzoltás a vízhiány miatt lassan haladt. Az oltást éjjel 11 órára sikerült befejezni. 

1913. március 25-én, délután öt órakor Pókafán Kovács Károly szalmakazla kigyulladt, de a szomszéd kazlakra nem terjedt a tűz át. A csapat hamar megjelent a vész helyszínén fecskendővel, de segítségre akkor már nem volt szükség a lángokat a pókafai tűzoltók hamar eloltották.

1913. szeptember 18-án, este félhétkor Szepetken Ábrahám János szalmakazla kigyulladt, egész csapat a vész helyszínén termett és a tűz tovább terjedését megakadályozta. Az erős szél miatt nagy küzdelmet kellett folytatni az oltást este kilenc órára sikerült befejezni.

1916. július 1-én, este 10 órakor Szepetken Düh Lajos pajtája villámcsapás következtében kigyulladt. A csapat hamar a helyszínre érkezett, de a viharos szél miatt a tűz a közeli pajtákra is átterjedt. A pajtákban tárolt takarmány a tűz martaléka lett. Erős küzdelem után másnap virradatra sikerült a lángokat teljesen eloltani.

1916. július 10-én, délután öt órakor a zalaistvándi hegyben Halász György pincéje ismeretlen okból kigyulladt. A csapat hamar a vész helyén termett, azonban a vízhiány miatt a pincetető teljesen leégett a padlásajtók azonban épek maradtak. Este nyolc órára sikerült az oltást befejezni.

1916. augusztus 31-én, Szepetken Gájger Ferenc házába délelőtt 11 órakor villám csapott, mely azonnal kigyulladt. A csapat hamar a helyszínre ért, és az oltást délután három órára sikerült befejezni. Elégett egy lakóház és egy istálló.

1922. június 25-én, Kemendolláron, az állomáson vonat gyulladt ki. Az oltásra az egylet négy órakor vonult ki. A tűznek két vagon áldozatul esett, az oltást megakadályozta a vagonokban lévő robbanó anyag. Csak azok felrobbanása után lehetett a vagonokhoz közel menni és az oltást megkezdeni. A tűzet este hat órára sikerült megfékezni.

1923. július 20-án, tíz óra tájban vészjel riasztotta a csapatot a kemendi hegyen Horváth Ferenc pincéje ismeretlen okból kigyulladt. Az oltásra a tűzoltóegylet 20 emberrel és egy fecskendővel kivonult. A tűz közelében gyúlékony tárgy nem lévén a pince zsuppfedele égett el, de a fa tetőszerkezet megmaradt. Az oltást 11 órára sikerült befejezni.

1924. április 13-án ismét vészjel riadóztatta a csapatot. A kemendi kápolna tornya öt óra tájban villámcsapás következtében kigyulladt. Az egylet 30 emberrel kivonult a vész helyszínére. A tűz terjedését hamar sikerült megállítani, a torony csúcsában lévő farész égett el. Az oltást 11 órára sikerült befejezni.

1925. május 14-én tizenegy óra tájban tűzriadó hívta össze a csapatot. Pakodon Magyar Károly háza kigyulladt a kéményből kipattanó szikra miatt. A tűz Magyar József házára is átterjedt. A szomszéd falubeli tűzoltóegyletek hamar a vész helyére siettek és az erős szél ellenére sikerült a tűz tovaterjedését megakadályozni. Azonban így is a lángok martaléka lett két lakóház, egy pajta, istálló. A tűzben egy szarvasmarha bennégett. Az istvándi csapat 40 emberrel vett részt az oltásban. Délután egy órára sikerült az oltással végezni.

1925. november 22-én a pakodi hegyen 10 óratájban ismeretlen okból egy hegyi hajlék kigyulladt. A hajlék állott egy pince, présház, istálló és pajtából. A csapat 12 emberrel sietett a vészhelyszínére. Az oltást 12 órára sikerült befejezni.

1926. szeptember 25-én négy óra tájban Szepetken egy szalmakazal kigyulladt. A helyszínre a csapat teljes létszámban kivonult. A szomszédos csapatokkal együtt a tűzet hamar sikerült megfékezni. A tűz gyerekek gondatlanságából keletkezett.

1926. október 29-én ismét vészjel hívta össze a csapatot. Szepetken Kapus János és Paragi József szénakazalja 11 óra tájban kigyulladt. Az istvándi csapat 45 emberrel a helyszínre vonult. Erős nyugati szél fújt ami az oltást nagyon gátolta. A szepetki csapattal közösen sikerült megfeszített munkával egy óra alatt a tüzet eloltani. Épületekben nem esett kár.

1926. november 14-én, Gyűrűs községben reggel nyolc óra körül egy lakóház kigyulladt. Az erősen fújó szél hatására a szomszédos ház is hamar tüzet fogott.  A nagy lángok miatt az oltás nehezen ment és egy lakóház és melléképület a tűz martaléka lett.  A vészt déli tizenkét órára sikerült megfékezni.

1930. január 19-én, a zalaistvándi hegyben éjjel 12 óra tájban tűzoltó kürt vészjele zavarta fel álmából a lakosságot.  Simán István pincéje ismeretlen okból kigyulladt. A csapattal, a község lakossága a vész helyére sietett. Mire a tűzoltók oda értek a pince teteje beszakadt és a szőlőprés is lángokban állt. Szerencsére Szilvás Antalnak a cement tókája (vízgyűjtője) tele volt vízzel így tudta a csapat az égő prést öntözni, hogy kilehessen azt a pincéből húzni. Így a présházban annyira csillapult a hőség, hogy az ott tárolt eszközöket meglehetett menteni. A pince bejárat ajtaját folytonos öntözéssel sikerült a veszttől megvédeni az ott lévő boroshordók sértetlenül helyükön maradtak.  Ezen épület állt három derékből: pincéből, présházból és istállóból.  Az épület biztosítva volt 800 pengőre. Reggel nyolc órára a tűzet sikerült teljesen eloltani. Ugyan ezen éjjel egy óra tájban midőn Simán István pincéjénél a csapat a tüzet oltotta a hegyőr Kutasi István a parancsnoknak jelentette, hogy Ábrahám József pincéje előtt felhalmozott régi zsupp ég. A tűz négy lépés távolságra volt a pincétől. Nyolc tűzoltó azonnal a vész helyére sietett és az égő zsuppot a pince közeléből kapcsokkal eltakarította, de vízhiány miatt a zsupp elégett. Délkeleti szél fújt így sikerült a pincét megmenteni.

1930. november 5-én este hat és hét óra között a zalaistvándi hegyen tűz ütött ki. Tűzoltócsapat azonnal a helyszínre sietett. A vízhiány miatt fecskendőt nem lehetett használni ezét, azt a szertárban hagyták. A tűzoltók szerelvénnyel, csáklyákkal, kapcsokkal vonult ki. A helyszínen Simon Vendel, Sűrű Ferenc és Kulcsár Dezső közös tulajdonú pincéi égtek. A csapat azonnal hozzáfogott a tető és faváz mentésének, ami részben sikerült is. A pincék padlásnélküliek voltak így a prések összeégtek. Az oltásban segített a gyűrűsi, kemendollári és a szepetki tűzoltócsapat. A tűzet hamar sikerült lokalizálni annyira, hogy Novák János hegyi tokájából a falu lakosai annyi vizet hordott a pincék locsolására hogy ezzel sikerült a boroshordókat megmenteni. A szél nyugatról fujt a szomszéd pincék északról és délről voltak így a tűz azokat nem veszélyeztette. A csapat kisrésze az oltás után a hajnali órákig figyelő őrséget adott, nehogy a pince faszerkezete újra lángra kapjon. A hordókat és a megmentett felszerelést helyben kellett hagyni a csendőrségi helyszíni szemléig. A vizsgálat a tűz okaként „vigyázatlanságot” (emberi gondatlanságot) állapított meg.

1931. július 13-án éjjel 11 óra tájban a zalaistvándi hegyben Kovács Károly, Svendor Károly és Szita János pincéje gyullad ki. A tűzoltó egylet minden tagja a vész helyszínére siettet, de a nagy szárazság és a vízhiány miatt menteni nem igen lehetett. Svendor Károly pincéje (boronapincéje) egészen a földig leégett, míg ellenben Kovács Antal és Szita János présházának csak a tetőzete hamvadt el.  Az oltásnál a kemendollári, szepetki, gyűrési, pókafai egyletek tagjai is segítettek. Reggel felé sikerült fogatokon vizet hozni és nyolc óra felé sikerült az oltást befejezni. A kevés víz miatt fecskendőt nem lehetett használni. A tűz keletkezésének okát nem sikerült megállapítani.

1932. augusztus 28-án reggel négy óra tájban a kemendi hegyben Tóth István és testvérének Tóth Gyula közös tulajdonát képező ház kigyulladt. A csapat helyszínre érkezésekor az épület tetőzete már a lángok martaléka lett. Vízhiány miatt az épület gerendáinak szétbontásával sikerült a tűzet megfékezni. Az oltásnál az istvándi csak az istvándi csapat tagjai voltak jelen.  Az oltást reggel nyolc órára sikerült befejezni. A tűz keletkezésének okát nem sikerült megállapítani.

1932. szeptember 8-án, Zalaistvándon éjjel 11 órakor kürt vészjelek és harangok kongása zavarta fel a falu lakosságát. Kigyulladt Simán János szalmakazla a nagy szárazság miatt a tűz olyan gyorsan terjedt, hogy mire a fecskendővel a csapat a helyszínre ért már a kazal szomszédságában lévő gazdasági épületek is égtek. Azok látványa olyan borzadó volt, mintha az egész község égett volna. Pár perc alatt a lángokban állt a szomszédok kazla is. „És a gazdasági épületek összetömöttsége” miatt a tűz hamar terjedt a környéken. Simán István, Simán Ferenc, Tömböly Gyula, Simán Elekné, Pap István, Szabó Ferenc, Novák János, Tibolya Kálmánné, Maczag József és Krajczár Károlyné szalmáját és gazdasági épületeit pusztította a tűz. A községi nagyfecskendőt Maczag József udvarán helyezték el és hozták működésbe, amit a tűzoltók önfeláldozó munkája tett lehetővé. A másik fecskendőt Tibolya Kálmánné udvarán lett felalítva és itt kezdte meg áldásos munkáját. Nem sokára a  szepetki, pókafai, kemendollári, gyűrűsi, dötki, pakodi, zalabéri, batyki, zalavégi, nagytilaji, aibánfai, henyei, zalaszentiváni, apáti, vöcköndi tűzoltó csapatok is fecskendőikkel megérkeztek. Zalaegerszegről vízszállító motor lajt érkezett, ami a fecskendők víz utánpótlását biztosította.  Azonban nem sikerült minden fecskendőt üzembe helyezni a megfelelő mennyiségű víz hiánya miatt.  Igen nagy erőfeszítés mellett lehetett leküzdeni a tűz tovább terjedését a reggeli órákra.  A vidéki tűzoltók ekkor haza vonultak, az istvándiak még tűz felügyeletet (tűzőrséget) kellett tartani., mert itt-ott még izzottak a szenes fagerendák néha lángra is lobbantak. Az épületek éghető anyaga az ott tárolt szalmával a tűz martaléka lett. A tűz okát hosszas csendőrségi vizsgálat sem tudta kideríteni.  A károsultak biztosítva voltak, de a kár csaknem „megbecsülhetetlen” volt.

1933. április 18-án éjfél után két-három óra között a községben tűz ütött ki. A testület mindentagja csakhamar a vész helyére sietett két fecskendővel.  Bognár Józsefné istállója, Gruf József háza és gazdasági épületei, Szilvás János gazdasági épülete és Tóth József pajtájának a vége égett.  Az oltásnál segített a szepetki, pókafai, kemendollári, gyűrűsi és a dötki tűzoltó testület tagjai. A kutakban volt elegendő mennyiségű víz, szekerekkel hordókban is hozott a lakosság vizet az oltáshoz. Négy órai munka után a tűzet sikerült teljesen eloltani. Biztosítva volt minden károsult, a tűz keletkezését a csendőrség nem tudta megállapítani.  

1933. május 10-én, délután két és három óra között kürt vészjele hívta haza a munkából az embereket, amikor csak pár tűzoltó volt itthon, de a leggyorsabb idő alatt a vész helyén lettek. A faluban, Németh Kálmánné pajtájában egy cséplőgép és az udvaron álló motor, Antal Istvánné szalmája lett a tűz áldozata. Az erős északi szél ellenére sikerült megfékezni a tűzet. A károsultak biztosítva voltak, viszont a tűz keletkezésének okára nem derült fény.

1933. május 23-án délelőtt 11 órakor tűzütött ki. Simán Gyula szalmakazla kapott lángra.  A csapat olyan gyorsan dolgozott, hogy a mellette lévő másikkazlat sikerült megmenteni. Pedig a kút olyan messze volt hogy egyik fecskendő a másiknak adta a vizet, de így is sikerült az égő kazlat teljesen át áztatni és kapcsokkal széthúzni egy óra alatt. Állítólag gyújtogatás miatt keletkezett a tűz, de a tettes személyét nem sikerült kideríteni. 

1933. június 7-én délelőtt tíz óratájban Zalaistvándon kigyulladt a tejcsarnok jégvermének zupp fedele.  A  csapat a község lakosaival a tűzet eloltotta.

1933. augusztus 28-án reggel nyolc órakor lárma és harangok zúgása figyelmeztette Zalaistvánd lakosságát, hogy Sándor József és Kiss József gabonakazlai között hol Szepetki Farkas gépész gépje működött a működés közben keletkezett szikra meggyújtotta Sándor József gabonás kazlát. A tűz pillanatok alatt lángba borította a cséplőgépet és a másik gabonás kazlat is.  A szepetki, pókafai, kemendollári és a zalabéri tűzoltók segítségével négy órai munkával sikerült a tűzet eloltani. Biztonsági okból délután a tűz helyszínét többször át vizsgálták, és este tűzőrséget állítottak, hogy az üszkös szalma nehogy újra lángra kapjon.

1933. szeptember 12-én este nyolc és kilenc óra között Szepetken Gal István és Szalai Károly közös tulajdonú háza és Tóth János gazdasági épülete kigyulladt. A csapat két fecskendővel a helyszínen termett és a szepetki tűzoltókkal együtt megfeszített munkával hozzáfogott az oltáshoz, nemsokára a szomszéd községek tűzoltói is megérkeztek és bekapcsolódtak a munkába. A vízhiány miatt a fecskendőkkel való oltást többször szüneteltetni kellett. A zalaegerszegi mentőautó megérkezése után a „víz szívónyomó motor” a Zalából bőségesen adta fel a vizet.  A lakóház padlását sikerült megmenteni a beégéstől. Tóth János gazdasági épületének is sikerült a padlást megmenteni, de közben értesítés jött hogy Egerszegen a Olai utcában szintén tűz keletkezett ezért az Egerszegieknek  sürgősen hazakellett térniük. Az oltást éjfél után egy órára sikerült befejezni. A tűz okát nem sikerült kideríteni.

1933. szeptember 20-án 11 óra tájban zalaistvándi hegyen kigyulladt Bolla Ferenc pincéje és közvetlen mellette egy szekérút távolságra Bolla Károly és Németh József közös tulajdonú présháza is lángra kapott az élénkülő nyugati szél miatt. A tűzoltók több tagja szerszámokkal fölszerelve előre ment, a csapat többi tagja a fecskendőt vitte fel, de vízhiány miatt nagyon keveset lehetett használni. Bolla Ferenc pincéjéből sikerült a hordókat kimenteni, de a másikba már nem sikerült bemenni, mert olyan hevesen égett hogy meg sem lehetett közelíteni. Mire szekerekkel elegendő víz érkezett a közös tulajdonú pince földig égett, Bolla Ferenc pincéjéből is csak a pince egyik oldala maradt meg. Az oltást másnap délelőtt tíz órára sikerült befejezni, a tűz okát nem sikerült kideríteni.

1934. március 1-én  éjjel tíz órakor Péter Jenő zalaistvándi lakos jelentette Tóth Vilmos tűzoltó főparancsnoknak, hogy a szomszéd faluban Szepetken tűz van. Azonban a „tisztaidő” miatt semmi világosságot sem lehetett látni, a szomszédságból kűrt jelzés sem érkezett. Tóth Józsefnek a dombon lévő telkéről lehetett némi füstöt lát. A főparancsnok azonnal intézkedett a fecskendő indításáról, de a lovak makacssága miatt nagy késéssel ért a vész helyszínére. Kiss Márton főjegyző szalmakazla égett. Az oltást hajnali két órára sikerült befejezni. A tűz okát nem sikerült kideríteni.

1934. április 12-én Szepetk község Sanyarúi falurészén éjjel 11 óra tájban Gál nevezetű vasúti embernek szalmakazla kigyulladt. A csapat fecskendőkel a helyszínre sietett, de víz hány miatt kis ideig azokat nem lehetett használni. A kút messze volt a tömők pedig nem voltak elegendő hosszúak. A szepetki bajtársak hoztak egy 15 méterhosszú tömlőt, de addigra a kazal teljesen elhamvadt. A tűz oka ismeretlen.

1934. szeptember 8-án éjfél után egy óratájban a zalaistvándi éjjeli őr jelezte Tóth Vilmos főparancsnoknak, hogy a hegyen vagy a szomszéd községben tűz van. A csapatot azonnal mozgósították, Kemenden égett két lakóház. Az oltásban szepetki, pókafai, vöcköndi, apáti csapat is részt vett. A vízhiány miatt csak két fecskendővel lehetett dolgozni. A lakóházak tetőzete leégett. Az oltást reggel hat órára sikerült befejezni.

1934. szeptember 27-én hajnali félháromkor a tűzoltó kürtös jelentette a főparancsnoknak, hogy Gyűrűsön tűz van. Riadoztatták a csapatot, a parancsnok a tűzőrség előfogatával és öt tűzoltóval előre sietett. A másik fogat 19 emberrel nem sokára követte az előfogatot a vészhelyszínére.  Az oltás során három kútból is ki lett szivattyúzva a víz, de reggelre sikerült az égő házakat eloltani. A kár meghaladta a 20 ezer pengőt.

1935. június 9-én déli tizenkét órakor harang és kürtjelzésre lett figyelmes a község, mert Papp István és Sifter gyula egybeépített kb. 12 méter hosszú közös házuk hirtelen lángokban állott. A tűz átterjedt a közvetlen közelben lévő ólakra és kamara helyiségekre. A tűzoltóság pillanatok alatt a vész helyen termett két fecskendővel és a legnagyobb gyorsasággal a mentéshez valamint az oltáshoz fogott. Az első számú fecskendő a déli oldalról Novák János udvarából „támadta” az égő házat és védte a tűztől egy méterre lévő fából épült, 6 méter hosszú ólat a mit sikerült megmenteni. A kettesszámú fecskendő pedig északról „támadta” a tűzet és mivel a közvetlen közelben védenivaló épület nem volt így „csak” az oltáshoz fogott. Megfelelő víz mennyiség állt rendelkezésre. A tetőzet leégése után egy és félórányi munkával a tűzet sikerült teljesen eloltani. Szepetkről és Pókafáról is jelen voltak az oltásnál a tűzoltó csapatok. A tűz teljes eloltása után a testület négy embere és a kettesszámú fecskendő visszahagyásával a csapat többi tagja leszerelt. Ember vagy állat áldozat nem volt, a kár meghaladta az 1000 pengőt, ami biztosítás révén részben megtérült. A tűz keletkezési okára nem derült fény.

1935. július 29-én hajnali két órakor tűzriadó riasztotta fel a község lakosságát, a zalaistvándi hegyen Varga Lajos pincéje ismeretlen okból kigyulladt. A faluból nem lehetett megállapítani a tűz színhelyét, ezért Nagy János alparancsnok 4 emberrel leindult, hogy megállapítsák a tűz valódi „állását”. Már egészen közel voltak a vész helyéhez, amikor megállapították, hogy hol van a tűz. Nagy János alparancsnok azonnal intézkedett, hogy a fecskendőt szállítsák föl a hegyre és hozzá szekereken vizet. A falutól való nagy távolság miatt, mire föl értek a helyszínre a fecskendővel és a vízzel a boronapince teljesen elégett, csak szétszedésével lehetett kevés faanyagot megmenteni. Elégett több hordó, a faprés is. A kár 500 pengő volt ami biztosítás révén részben megtérült.

1941. március 24-én este 21 órakor Kovács Zsigmond nagynénjétől igyekezett haza mikor észlelte hogy a falu közepén lakó Simán Elekné gazdasági épülete mely zsindelytetős voltkigyulladt. Kovács Zsigmond riadó útján értesítette társait. az égő épület közelében nem volt veszélyeztettet anyag, a csapat minden erejével az oltáshoz fogott. Másfél órai megfeszített munkával sikerült a tűzet eloltani. Megjelent a szepetki tűzoltó csapat is két fecskendővel, de segíteni már nem kellett nekik. Megjelenésüket megköszönve hazatértek. A tűz teljes eloltása után négy ember és egy fecskendő visszahagyásával a csapat leszerelvényezett, A kár meghaladta a 900 pengőt , a tűz okát nem sikerült kideríteni.

1942. szeptember 9-én este tíz órakor Szepetken Gál István szalmakazla ismeretlen okból kigyulladt. A tűz átterjedt Tóth Pál Jánosné, Kocsmáros Albert, Németh József, Kozári Pál Ivánics József gazdasági épületére. A tűzoltó csapat teljes létszámban, két fecskendővel a vész helyszínére sietett. A tűzet reggel tíz órára sikerült eloltani.

Nyilatkozat

„Alulírottak ezennel kinyilatkoztatjuk miszerint Zalaistvánd község támogatása mellett alakulófélben álló községi önkéntes tűzoltói egyletnek, mint működő tagok tagjai lenni óhajtunk, és a hozandó alapszabályai értelmében a kötelezettségének azok közzé tételétől magunkat alávetjük.”

                                                              Zalaistvánd 1885. augusztus 20.

1.Varga István

2. Szilvás Antal +

3. Peresztegi Vince

4. Török József

5. Tóth István

 6. Varga Sándor

7. Elmont István

8. Bognár József

9. Huszár József

10. Szita Károly

11. Forintos János

12.Horváth István (Közép)

13. Simán László

14. Bolla Antal

15. Oláh István

16. Döklen István

17. Bédeg József

18. Simán Antal

19. Kovács Gergely

20. Szabó József

21. Simán István

22. Varga Károly

23. Góczán Antal

24. Bognár Ádám +

25. Bódis István

26. Tömböl József +

27. Kövesi Dániel +

28. Szita Károly

29. Gerencsér Antal

30. Horvát János

31. Béres Pál

32. Takács Antal

33. Szilvás István

34. Bolla József

35. Hemri Károly

36. Kovács József

37. Tóth József +

38. Vas János

39. Forintos István

40. Kelemen Antal

41. Bognár István

42. Magyar György

43. Kovács Antal

44. Németh György

A működő tagok a „+” jelel jelölteken kívül a mai napon a szokásos fogadalmat letették.

                                                                                                                    Zalaistvánd, 1885. szeptember 20.

 

 Horvát István                                                                                    Kummer Károly

   jegyző                                                                                                     elnök

 

                                                                         Jegyzőkönyv

„ Fölvétetett Zala Istvánd község közönsége által Zala- Istvándon 1885. szeptember 15-én tartott értekezletről.

                                                                         Jelen voltak:

Gerencsér Antal, Bolla Ádám, Kovács István ifj., Simán Ferenc, Simán István, Krajczár István, Séllei Mihály, Török Vendel, Döklen István,Bedők József, Horváth József, Horváth János, Tóth István, Hegedűs József, Peresztegi Vince, Szilvás Antal, Török József, Varga István, Aczél Ádám, Simán István ifj. Bolla József öregebb, Horváth István, Varga Sándor, Bódics István, Góczán Antal, Magyar György, Simán László, Elmond István, Bédeg József, Kummer Károly, Molnár István, Bognár György, Kocsmáros Antal, Péter József, Bódics Imre és több számos Zala- istvándi lakozók, továbbá Perényi Antal és Scholcz Károly Zalaszentgróti tűzoltó egyleti parancsnokok, mint vendégek.

A nagyszámban megjelent közönséggel Gerencsér Antal mint községi bíró, az értekezletet megnyitván, előadja: hogy a jelen értekezletnek célja a község közönsége mint már korábban köz óhajjá vált egy községi önkéntes tűzoltó egyletnek alakítása volna- hogy az alakulási kivitelt megkönnyíthesse, Perényi Antal urat , mint a szentgróti önkéntes tűzoltó egylet elnökét és parancsnokát kérte föl miként az értekezleten leendő részvételével az egylet  alakulása körüli szükséges teendőkre nézve támogatásával közreműködni szíveskedjék.

  Azután Perényi Antal úr, mint a szentgróti önkéntes tűzoltó egyletnek elnöke és parancsnoka emelkedett hangú beszédében ecsetelé a tűzoltói intézményeknek úgy egyesek, mint a társadalom részéről elismert nagy szükségességét, úgy az anyagi, mint szellemi téren az intézmény által célul kitűzött- önfeláldozással párosuló segélynyújtás nagy horderejűségét, és végre ismertetvén az alakulási módozatokat, valamint az egylet hivatásának pontos betöltése körül követni szükséglendő eljárásokat, felkéri az értekezletet hogy tapasztalt óhajból kifolyólag az egyletté alakulást mondja ki.

  A jelen volt nagyszámú közönség a mind végig feszült figyelemmel hallgatott beszéd befejezte után, lelkes éljenzés közt az egyletté alakulást egyhangúlag kimondta, és ideiglenes elnökül Kummer Károlyt egyhangúlag megválasztotta. 

A megválasztott elnök, az értekezleten jelen lévő közönségnek megtisztelő bizalmáért, Perényi Antal úrnak pedig tanúsított készséges közreműködésért köszönetet mondva elnöki széket elfoglalja, és egyúttal felkéri az értekezletet, hogy az egylet ideiglenes vezetésével megbízandó tisztikart válasszon.

 Ezen felhívás folytán egyhangúlag megválasztották alelnöknek: Németh György, jegyzőnek: Molnár István, főparancsnoknak: Varga István, alparancsnoknak: Simán István ifj. pénztárnoknak: Varga Sándor.

  Felkéri ezután az elnök az értekezletet, miszerint az egyleti alapszabályok kidolgozására egy bizottságot küldjön ki.

  Az értekezlet az alapszabályok kidolgozására a tisztikar mellé: Horváth István, Peresztegi Vince, Döklen István, Bolla Ádám, Séllei Mihály, Kovács István, Török Vendel és Simán István tagokból álló bizottságot küldte ki, azon felhívással, hogy a kidolgozandó alapszabályokat lehető mielőbb megtartandó közgyűlésnek terjessze elő.

  Elnök a jegyzőkönyv hitelesítésére 2 tagnak kiküldését kéri.

  A jegyzőkönyv hitelesítésére Gerencsér Antal és Krajczár István kérettek föl.

  Ezután az elnök a jelenvoltaknak köszönetet mondva az értekezletet befejezettnek nyilvánította.”

 

       Molnár István                                                                             Kummer Károly

     ideigl. jegyző                                                                                    ideig. elnök

                                                     Gerencsér Antal

                                                     Krajczár István

 

Tűzoltó névsor

A Zalaistvándi Önkéntes Tűzoltótestület egység- könyve alapján 

1962. január 1-én:

A név után szereplő dátuma tűzoltó felszerelési tárgyak átvételét jelölik.

1. Péter Jenő 1956. február 4.

2. Bogdán Sándor 1956. február 4.

3. Svendor Dezső 1956. február 4.

4. Tóth Albert 1956. február 4.

5. Kovács Jenő 1956. február 4.

6. Krajczár Elemér 1956. február 4.

7. Tibola Vilmos 1956. február 4.

8. Uti Gyula 1956. február 4.

9. Péter Gyula 1956. február 4.

10. Kovács Ernő 1956. február 4.

11. Uti János 1956. február 4.

12. Simán István 1956. február 4.

13. Simon József 1956. február 4.

14. Bolla Kálmán 1956. február 4.

15. Péteri László 1956. február 4.

16. Molnár József 1956. február 4.

17. Rabi József 1956. február 4.

18. Tóth Zoltán 1956. február 4.

19. Simán Árpád 1962. január 1.

20. Péter Dezső 1956. február 4.

21. Tóth János 1959. január 1.

22. Hemri Dezső 1957. január 1.

23. Gruff János 1956. február 4.

24. Farkas Dezső 1956. február 4.

25. Lakatos Géza 1956. február 4.

Korábbi testületi tagok:

26. Sümegi István

27. Kovács Tibor 1956. február 4- kilépett 1960 januárjában.

 28. Péter Árpád 1956. február 4- kilépett 1960 januárjában.

29. Orbán László 1958. december 5.

30. Tibola Ferenc 1956. február 4.

31. Tóth Gyula 1956. február 4.

32. Szabó Kálmán 1956. február 4.

33. Péteri András 1956. február 4.

34. Simán Béla

35. Király Zoltán

36. Rabi Ferenc

37. Tibola Jenő

 1965- ös névsorban szeplő új tagok

38. Molnár András

39. Tibola Ferenc

40. Kutasi Károly

41. Tóth András

42. Rabi Márton

1966-os névsorban szereplő új tag

43. Balogh László

1967-es névsorban szereplő új tagok

44. Tibola Béla

45. Bognár Sándor

1968-as névsorban szereplő új tagok

46. Mazzag Albert

47. Kustán József

48. Szabó Péter

1970 (teljes tagnévsor)

1. Balogh László

2. Tóth Albert

3. Gruff János

4. Hemri Dezső

5. Molnár József

6. Bognár Sándor

7. Kutasi Károly

8. Rabi József

9. Mazzag Albert

10. Lakatos Géza

11. Kustán József

12. Simán Árpád

13. Tibola Béla

14. Bolla Kálmán

15. Kovács Ernő

16. Tóth Zoltán

17. Simán István

18. Szabó Péter

19. Péteri László

20. Tóth András

1971-es névsorban szereplő új tag

21. Benkő Imre

1974-es névsorban szereplő új tag

22. Rabi Tibor

23. Balázs László

1975 (teljes tagnévsor)

1. Balogh László

2. Tóth Albert

3. Kovács Ernő

4. Bolla Kálmán

5. Hemri Dezső

6. Tibola Béla

7. Rabi Tibor

8. Simán István

9. Kutasi Károly

10. Tóth András

11. Kustán József

1976-os névsorban szereplő új tagok

12. Szily Béla

13. Tóth György

1979- 2000 (teljes tagnévsor)

1. Balogh László (nyugdíjba vonult 2001. január 1.)

2. Kovács Ernő

3. Tibola Béla

4. Tóth András

5. Hemri Dezső kilépett 2001. január 1.

6. Kustán József

7. Szili(Szily)  Béla

8. Tóth György

9. Huszár Gyula

10. Tóth László  

11. Bolla Lajos  

12. Bolla Kálmán

13. Ruzsics Tibor

14. Császár György  

15. Péter Aladár  

2000. január 1. (teljes tagnévsor)

1. Balog László

2. Bolla Kálmán

3. Bolla Lajos

4. Csiszár György

5. Huszár Gyula

6. Kovács Ernő

7. Kustán József

8. Péter Aladár

9. Ruzsics Tibor

10. Szily Béla

11. Tibola Béla

12. Tóth András

13. Tóth György

14. Tóth László

Tűzoltó tagnévsor évszám nélkül (valószínűleg az 1950-es évek közepéről). Lila színű vonalas iskolásfüzet bejegyzése alapján. 

1. Péter Jenő

2. Bolla Kálmán

3. Simán Béla

4. Simán István

5. Kovács Ernő

6. Tóth Vilmos

7. Farkas Dezső

8. Krajczár Elemér

9. Bácsay Mihály

10. Kovács Lajos

11. Szabó Kálmán

12. Sümegi István

13. Tibola Miklós

14. Büki János

15. Péteri László

16. Tóth Jenő

17. szilvás Zsigmond

18. Lakatos Géza

19. Király Zoltán

20. Tóth Zoltán

21. Kovács Tibor

22. Tóth Albert

23. Péter Sándor

24. Bognár Sándor

25. Svendor Dezső

26. Gruf János

27. Péter Dezső

 

 

 

https://inda08.indamail.hu/view_attach.php?mid=5883&part=1.3&mime=image%2Fjpeg&mb=kustanzoli%40vipmail.hu&vip=e1k88equtj4nmdc7tl9c49fjf3https://inda08.indamail.hu/view_attach.php?mid=5883&part=1.4&mime=image%2Fjpeg&mb=kustanzoli%40vipmail.hu&vip=e1k88equtj4nmdc7tl9c49fjf3https://inda08.indamail.hu/view_attach.php?mid=5883&part=1.5&mime=image%2Fjpeg&mb=kustanzoli%40vipmail.hu&vip=e1k88equtj4nmdc7tl9c49fjf3https://inda08.indamail.hu/view_attach.php?mid=5883&part=1.6&mime=image%2Fjpeg&mb=kustanzoli%40vipmail.hu&vip=e1k88equtj4nmdc7tl9c49fjf3https://inda08.indamail.hu/view_attach.php?mid=5883&part=1.7&mime=image%2Fjpeg&mb=kustanzoli%40vipmail.hu&vip=e1k88equtj4nmdc7tl9c49fjf3https://inda08.indamail.hu/view_attach.php?mid=5883&part=1.8&mime=image%2Fjpeg&mb=kustanzoli%40vipmail.hu&vip=e1k88equtj4nmdc7tl9c49fjf3

Az egyesület elérhető többekközt email-ben:zistvandituz@gmail.com címen és fenn vagyunk a facebook-on is.

Elérhetőségeink:8933 Zalaistvánd Ady út 1.

Telefon: Ruzsics Tibor  0630/7685350, Kustán Zoltán  0670/4662091